Hasznos linkek



Az Camperdowni csata és az 1801 augusztus-1  ütközet

Kép

Kép

Kép

Camperdowni csata

AVenerable, a brit zászlóshajó legyőzi a holland zászlóshajót, a Vrijheidet.

Kép

Dátum

1797. október 11.

Helyszín

Északi-tenger, Camperduin, Hollandia

Eredmény

döntő angol győzelem

Harcoló felek

Hollandia (Batáv Köztársaság)

Egyesült Királyság

Parancsnokok

Jan Willem de Winter admirális


Adam Duncan

Haderő

25

24

Veszteségek

520 halott, 952 sebesült,
11 hajó elfoglalva

193 halott,
622 sebesült

Háború az 1. koalíció ellen (1792–1797)

VerdunValmyJemappesMainz (1793)NeerwindenFamarsHondschooteWattigniesKaiserslauternTourcoingTournaiUshantFleurusVogézekDego (1794)LuxemburgGenovaGroixHyères-szigetekMainzMontenotteMillesimoDego (1796)MondovìLodiCastiglioneNeresheimAmbergWürzburgBassanoRoveretoArcoleRivoliNeuwied • Camperdown • Campo Formió-i béke

mvsz

A camperdowni csata 1797. október 11-én zajlott le, a brit haditengerészet döntő győzelmet aratott az Északi-tengeren a holland flotta fölött a francia forradalmi háborúk idején. A brit flotta Duncan admirális vezetésével legyőzte a de Winter admirális irányította a holland hajóhadat Camperduin falu mellett, észak-nyugatra Alkmaartól.

Előzmények

1797-ben, Duncan teljesen blokád alá vonta a holland flottát Den Heldernél és Texelnél. A holland flotta feladata lett volna, hogy fedezze a francia csapatok invázióját Írországba, hogy támogassák a tervezett lázadást, és hogy partra tegyenek Skóciában mintegy 50 000 katonát, elfoglalják Közép-Skóciát, segítve a skótok lázadását. A hosszú várakozás a kikötőkben kimerítette az angolokat, a hajók utánpótlása akadozott, a harci morál csökkent. A hollandok tudatában voltak annak, hogy néhány hete Duncannak csak négy hajója tartja fenn a blokádot, mert lázadás tört ki. Szeptemberben a lázadás főkolomposait felakasztották, és a tengerészek ismét engedelmeskedtek a parancsnoknak.

Szeptember végén a hollandok letettek a tervezett invázióról. A brit admiralitás tudomást szerzett erről, és utasította Duncant, hogy hajórajával térjen vissza Yarmouth-ba felújításra. A hollandok megragadták az alkalmat, hogy kijussanak a az Északi-tengerre azzal a szándékkal, hogy saját legénységükkel segítsék a lázadókat, és lehetőleg szigeteljék el a brit hajókat. A britek riasztották a Black Joke kuttert és a Speculator vitorlást, hogy találkozzanak Texelnél, és várták, hogy a hollandok visszatérjenek a kikötőbe.

A csata

A két flotta 18 mérföldre a holland partoktól találkozott egymással. A britek 24 hajója délkeletről, a hollandok 25 hajója egyszerű vonalban északkeletről állt fel. A britek két csatasorban támadtak, mintegy előre vetítve a nyolc évvel későbbi trafalgari csatát. Duncan vezette a keleti főerőt a Venerable-val, Richard Onslow altengernagy a Monarch-on közeledett nyugatról. Az angolok sietve támadtak, hogy megakadályozzák a holland hajókat abban, hogy elérjék a tengerparti sekély vizek védelmét. Duncan felhúzatta az „általános vadászat” jelzését, hogy minden hajó vegyen részt a támadásban.

A Venerable áttörte a holland vonalat, és de Winter zászlóshajóját, a Vrijheidet kezdte lőni a szél alatti oldalon. A legtöbb angol hajó követte példáját, áttört a holland hajók vonalán, és mind a két flotta harcba bocsátkozott. Több holland hajónak sikerült elmenekülnie kelet felé, de a britek tizenegy hajót elfoglaltak, köztük a holland zászlóshajót is. A brit hajók is súlyos veszteségeket szenvedtek.

A csatában a britek a kiképzésben és fegyverzetben egyaránt fölényben voltak és nagyobb hajókkal is rendelkeztek. Előnyük a carronade-okban, a rövid hatótávolságú, ugyanakkor nagy gyújtóhatású ágyúkban mutatkozott meg. De Winter admirális, amikor tudomást szerzett arról, hogy zászlóshajóján a legénység több mint fele elesett vagy megsebesült, felhúzatta a megadás jelét. Megpróbálta átadni kardját Duncan admirálisnak, de az nem fogadta el, hanem kezet rázott vele. Mind a két tábornok magas növésű ember volt (Duncan a jelentések szerint hat láb, négy hüvelyk). De Winter később megjegyezte: „Kész csoda, hogy két ilyen hatalmas céltárgy, mint Duncan admirális és én, megmenekültünk a vérontásból.”

Következmények

A csata eredményeként a franciák első expedíciója nem érkezhetett meg 1798-ban Írországba, így az ír felkelés sorsa megpecsételődött.

A haderők

Az angol flotta

  • Első csoport: Lancaster (64 ágyú), Isis (50 ágyú), Belliqueux (64 ágyú), Bedford (74 ágyú), Ardent (64 ágyú), Venerable (74 ágyú) zászlóshajó, Triumph (74 ágyú), Circe (28 ágyú).
  • Második csoport: Beaulieu (40 ágyú), Agincourt (64 ágyú), Adamant (50 ágyú), Veteran (64 ágyú),Monarch (74 ágyú) (Onslow altengernagy), Powerful (74 ágyú), Director 64 ágyú (William Bligh kap.), Monmouth (64 ágyú), Russell (74 ágyú), Montagu (74 ágyú).
  • Egyéb: Martin (naszád) (Charles Paget altengernagy), Rose (kutter), King George (kutter), Active (kutter), Diligent (kutter), Speculator (kétárbócos).

A holland flotta

  • Sorhajók:

Gelijkheid (64/68 ágyú) aBelliqueux és a Lancaster foglalta el 15.10p-kor, Beschermer 50/56 ágyú, Hercules 64 ágyú, kigyulladt, elfoglalva, Admiraal (Tjerk Hiddes) De Vries (64/68 ágyú)- az Isis 15.00-kor elfogta, Vrijheid (74 ágyú) (zászlóshajó) - 15.15-kor megadta magát, Staten-Generaal (74 ágyú), Wassenaar (64 ágyú)- a Powerful és a Veteran 14.00-kor elfoglalta, Batavier (50/56 ágyú), Brutus 74 ágyú, Leyden (64/68 ágyú), Mars (44 ágyú), Cerberus (64/68 ágyú), Jupiter (74/72 ágyú) (Reyntjes altengernagy) - Russellfoglalta el 13.45-kor, Monnikendam (40/44 ágyú)- 14.00 megadta magát, hajótörést szenvedett, Haarlem (64/68 ágyú) - az Adamant 13.15-kor elfogta, Alkmaar (50/56/52? ágyú) - 14.30-kor kapitulált, Delft (50/54/60 ágyú) - 14.15-kor kapitulált, október 15-én elsüllyedt.

  • kisebb hajók:

Embuscade 32 ágyú - elfoglalták, majd később sikerült visszafoglalni, Heldin 32 ágyú, Minerva 24 ágyú (korvett), Waakzaamheid 24 ágyú (korvett), Ajax 18 ágyú (brig), Atalanta 18 ágyú (brig-korvett), Daphne 18 ágyú (brig-korvett),Galathée 18 ágyú (brig-korvett), Haasje 6 ágyú (futárhajó ?).


Kép

Kép

Kép

Az 1801. augusztus 1-jei ütközet

Konfliktus

Első berber háború

Időpont

1801. augusztus 1.

Helyszín

Földközi-tenger (Tripoli és Málta között)

Eredmény

Amerikai győzelem

Szemben álló felek

Egyesült Államok

Tripoli vilajet (Oszmán Birodalom)

Parancsnokok

Andrew Sterett

Raisz Mahomet Rousz[1]

Szemben álló erők

USS Enterprise (szkúner)
legénység: 90 fő

Tripoli (polacca)
legénység: 80 fő[2]

Veszteségek

Nem volt

A Tripoli harcképtelenné vált
30 halott
30 sebesült

Az 1801. augusztus 1-jei tengeri ütközet az első amerikai győzelmet hozó csata volt az első berber háború során. Nem messze a mai Líbia partjaitól, a Földközi-tengeren vívta egymással az amerikai USS Enterprise szkúner és a Tripoli, az azonos nevű oszmán vilajet polaccája.

Az Enterprise a földközi-tengeri különítmény tagjaként lett még a háború elején Tripoli partjaihoz vezényelve, hogy részt vegyen a vilajet blokádjában. A hajó nemrégen vált el a többiektől, és éppen Málta felé tartott, hogy ott utánpótlást vegyen fel a flottának, amikor belefutott a Tripoliba. Három órás makacs közdelem után a Tripoli végül alulmaradt, és az amerikaiak elfogták.

Az Enterprise kapitánya, Andrew Sterett azonban nem volt felhatalmazva a hajó elfoglalására, így végül elengedte azt, majd folytatta útját Máltára, hogy az utánpótlással együtt a győzelem hírét is magával vigye. A csata mindkét oldalon nagy hatással volt a morálra, de nem bizonyult döntőnek, és a háború következő négy éve lényegi eredmény nélkül telt el.

Előzmények

A függetlenségi háború után az első amerikai kormányok sarcot fizettek a tripoli vilajetnek, hogy biztosítsák a zavartalan kereskedelmet a Földközi-tengeren. Tripoli névleg az Oszmán Birodalomhoz tartozott, de gyakorlatilag a külügyeiben is autonómiát élvezett. Az akkori gyakorlat szerint minden nem muzulmán, a Földközi-tengeren kereskedő államnak hadat üzentek, és a hajóikat megtámadták, hogy sarcot csikarjanak ki belőlük. 1801-ben a tripoliak azzal álltak elő, hogy megemelik az amerikai sarc összegét. A frissen megválasztott Jefferson-kormány azonban – különösen annak fényében, hogy Thomas Jefferson a kezdetektől ellenezte a sarcok megfizetését – ebbe nem ment bele.[3] Tripoli következésképpen hadat üzent, és flottája innentől megtámadta az amerikai kereskedőhajókat. Ennek hírére Jeffersonék korlátozott háborút hirdettek, és felhatalmazták a flottát ennek kivitelezésére. Az amerikai stratégia részeként Richard Dale alá rendeltek egy tengeri különítményt, amit Tripoli partjaihoz küldtek, hogy blokád alá vegye a vilajetet.[4]

Júliusra a flotta vízkészlete megcsappant, ezért Dale a britek máltai támaszpontjára szalasztotta a USS Enterprise-t, hogy utánpótlást hozzon, míg ő a USS President fedélzetén helyben maradt, hogy fenntartsa a blokádot. Andrew Sterett hadnagy hajója álcaként brit zászló alatt indult útnak, hogy hamarosan egy tripoli bárkába fusson: a szkúner közel húzódott, hogy üdvözölje a polaccát. Viszontválaszában a másik hajó üzente, hogy épp amerikai hajókra vadászik. Az Enterprise erre felhúzta saját zászlaját, és felkészült az ütközetre.[5]

A Tripoli és az Enterprise nagyjából egyenlő ellenfelek voltak. A 135 tonnás amerikai szkúnert 1799-ben bocsátották vízre, és először a kvázi-háború alatt szolgált. Az ütközet idején 90 fős legénysége és 12 ágyúja volt.[6] A Tripoli kétárbocos, háromszögvitorlás polacca volt, 80 fős legénységgel és 14 ágyúval; kapitánya Raisz Mahomet Rousz admirális.[7] A polacca nagyobb tűzerejét ellensúlyozta a meglepetés ereje, illetve az amerikaiak létszámfölénye és nagyobb tapasztalata az ágyúzásban. A tripoliak a csáklyázást részesítették előnyben.[1]

A csata

A színvallás után Sterett muskétákkal lövetett az ellenségre, amit azok ágyútűzzel viszonoztak, de a tripoli lövések nem sikerültek valami jól.[8] Az amerikai ágyúválasz megfutamodásra kényszerítette a polaccát, elszakadni azonban nem tudott az Enterprise-tól. Mivel a Tripoli sem lehagyni, sem leágyúzni nem tudta üldözőjét, taktikát váltott: közel engedte magához a szkúnert, és megpróbálta megcsáklyázni. A muskéták lőtávolságán belül érve azonban újra lőzápor fogadta a hajót, amire megint vitorlát bontottak. Menekülés közben a folytatódó ágyúzás lyukat ütött a Tripolin.[9]

A súlyos károkat szenvedett polacca felhúzta a fehér zászlót, amire az amerikaiak közel hajóztak, hogy elfogadják a megadást. Amint elég közel értek, a tripoliak felvonták saját zászlójukat, és újra csáklyázni próbáltak: az ellenséges tűzerő azonban ismét meghátrálásra kényszerítette őket. Kölcsönös ágyúzás következett, majd a Tripolin ismét feltűnt a fehér zászló. Az Enterprise tüzet szüntetve ismét közelebb ment,[10] mire a tripoliak újra csáklyázni próbáltak, amit az amerikai tűzerő újfent visszavert. Rousz aztán harmadszor is megadást színlelt, hogy ismét a közelébe csalja az amerikaiakat, de Sterett ezúttal távolságot tartott, és az ágyúkat a Tripoli merülési vonala alá irányította. (Ez a taktika az ellenfél elsüllyesztésére törekszik.) A következő ágyútűzben a Tripoli súlyos találatokat kapott, amiktől a hátsó árboc kifordult a helyéről.[11] Mivel hajója a tengersír szélén táncolt, ő maga és legénységének nagyobb része pedig megsérült, illetve odaveszett, Rousz végül a megadás jeleként a tengerbe dobta zászlaját.[9]

Végkifejlet

Az amerikaiak teljes győzelmet arattak: emberveszteség nélkül, minimális hajókárral tudták le az ütközetet, miközben a Tripoli a végére majdnem elsüllyedt, legénységéből 30 meghalt, másik 30 pedig megsebesült.[5] Sterett azonban nem volt felhatalmazva arra, hogy elfoglalja a hajót. Mielőtt azonban elengedte volna, hogy az útját azért megnehezítse, még ledöntette a polacca megmaradt árbocait. Az Enterprise eztán megjárta Máltát, és meghozta a várt utánpótlást.[9]

Hazafelé araszolva a Tripoli összetalálkozott a USS Presidenttel is, amely ekkor még nem értesült a győzelemről: Rousz ekkor segítséget kért Dale-től mondván, hogy tunéziai, és egy francia 22 ágyús hajó bánt el vele.[12] Dale sejtette, hogy a hajó tripoli lehet, ezért nem adott egyebet csak egy iránytűt, hogy révbe érhessenek. Rouszra a tripoli pasa, Juszuf Karamanli kemény büntetést szabott ki: miután megfosztotta rangjától és szamárháton, parádézva vezettette végig a város birkabelekkel beszórt utcáin a botozóhelyre, ahol 500 botütést mértek a talpára.[13]

A vereség híre, és a büntetés súlyossága jócskán ártott a tripoliak harci kedvének, és a matróznak jelentkezők száma megcsappant.[14] Az Egyesült Államokban épp az ellenkezője történt, és a győzelem nagy publicitást kapott. A kormány a hajó legénységének egy havi jutalombért szavazott meg, Sterettnek pedig tiszti kardot adományoztak, és felterjesztették előléptetésre. A győzelem megihlette az amerikai művészeket, színházi darabok is születtek róla. A csata azonban nem volt jelentős hatással a háború kimenetelére: a blokád nem volt elég erős, és gyakorlatilag nem akadályozta a hajókat a város elérésében. A pasa hozzáállása sem változott, így a háború 1805-ig folytatódott. Dale különítményét 1802-ben Richard Morrisé váltotta fel.[15]